2010. január 29., péntek

Székelykáposzta



Ez is egy remek étel,egyszerűen elkészíthető,és ismét hasznosíthattam a savanyú káposztámat! :-))
Recept:
Első lépésként,pörköltet főzünk! Én most annyival dobtam fel egy kicsit,hogy a hagyma előtt szalonnát pirítottam,az ízek kedvéért :-))Fűszerként egy kevés őrölt köményt tehetünk bele!
Mikor a pörkölt majdnem kész,beletesszük a savanyú káposztát,és felöntjük annyi vízzel,hogy jól ellepje! Ha egyszer felforrt,szórunk rá egy marék rizst,legalábbis én szoktam,van aki nem,de én így tanultam anyukámtól :-)) Szerintem azért jó benne a rizs,mert sűríti kicsit az egészet!!
Mire megfő a rizs,addigra a káposzta is megfelelő lesz!!
Természetesen friss házi kenyérrel az igazi !! :-))

2010. január 28., csütörtök

Krumplival rakott hurka,kolbász


Gabojsza blogján olvastam ezt a remek receptet,vagyis ötletet az unalmas hurka kicsit izgalmasabbá tételére :-)) Már másnál is láttam,így gondoltam én is kipróbál,és őszintén mondom,megérte!!! Szerintem isteni finom étel kerekedett így belőle,és legalább elkopogat lassan a fagyóból a hurka is :-)
Recept:
Végtelenül egyszerű!!
A hurkát,kolbászt kivettem a fagyóból,kicsit hagytam olvadni,majd lehúztam a bőrüket és felszeleteltem kb. fél centisre őket! 2 óriás burgonyát meghámoztam,és felszeleteltem. Elővettem egy jénait,mivel sajna nekem nincs kerek pite formám,de szerintem mindegy miben készül :-) Leraktam az aljára egy réteg savanyú káposztát,kicsi levet is raktam rá,és elkezdtem a tetejére rétegezni a hurka,kolbász,krumpli szeleteket! Igen dekoratív így szerintem :-)!! Kicsi sót szórtam rá és alufóliával letakarva sütöttem kb.45 percig,majd fólia nélkül,míg a keletkező leve elpárolgott és kicsit megpirult a teteje!!
Én még pluszban is ettem mellé savanyú káposztát :-))

2010. január 26., kedd

Csöröge fánk


Férjecskémnek készítettem tegnap ezt a fánkot,mert már régóta nyaggat miatta :-)
Még sose sütöttem,és sajna nem is lett olyan,mint amilyennek kéne lennie :-( Nem akart csörögni :D Úgy értem nem volt elég ropogós :D Férjecském szerint vékonyabbra kell nyújtani a tésztát! Ha esetleg valaki tud ötletet adni,azt megköszönném!!
Amúgy a tészta nagyon finomra sikerült!!
Recept:
Összegyúrtam 15dkg rétes lisztet,15dkg sima lisztet,2 tojás sárgáját,5 dkg porcukrot,pici sót,és 3 nagy ek joghurtot,mivel sajna tejföl nem volt itthon!
Kinyújtottam,de ezek szerint nem elég vékonyra,tégla lap alakúra vagdostam,a közepébe nyílást vágtam,amibe befordítottam az egyik felét!
Forró olajban kisütöttem!! Porcukorral meghintve tálaltam!!

2010. január 25., hétfő

Meggyes-mákos muffin


Ismét egy muffin :-) Most nagyon rákattantam a muffinokra :D
Még nem sütöttem mákosat,de ma megpróbálkoztam vele,és nagyon elnyerte a tetszésem!!! Egy kis meggyel is kiegészítettem,hogy ne legyen annyira ,,csak mákos" :-)
Hozzávalók:
250ml liszt,250ml cukorral darált mák,ezért csak kevés,50ml cukrot adtam pluszban hozzá,1cs vaníliás cukor,fél cs sütőpor,pici só
0,5 dl olaj,1 tojás,1 kis doboz natúr joghurt,1 nagy ek meggy lekvár
pár szem meggy a tetejére
A hozzávalókat összekevertem,muffin formába kanalaztam,mindegyik tetejére tettem 2 szem meggyet,és 180 fokon 25-30 percig sütöttem!!!

2010. január 24., vasárnap

Meggyes fagyi


Tegnap reggel betettem a fagyóba a fagyi gépet,és este már készült is a végtelenül egyszerű meggyes fagyi :-)
Tudom,hogy tél van,meg hideg,de én minden évszakban imádom a fagyit :D
Recept:
A fagyasztóból vettem elő a nyárról eltett meggyet,kicsit hagytam olvadni,hogy ki tudjam magozni.Kimagoztam,beletettem az aprítóba,tettem rá egy kis dobozos tejfölt,két ek mézet,és elkezdtem turmixolni.Mikor már kellő apró volt,beleöntöttem a fagyi gépbe,és kifagyasztottam!
Szerintem nagyon finom,igazi meggy ízű fagyi lett belőle :-)

2010. január 22., péntek

Diós muffin


Mikor pár éve megvettem a muffin sütőmet,szinte minden nap sütöttem a muffinokat :-)
Vittük a játszótérre,ahol nagy sikere volt,meg vittem a mamának,anyuéknak :-)
De valahogy már nagyon rég nem került elő a sütő forma,ezért nincs még a blogon egy recept sem! Így ma elővettem,és végre ismét sütöttem :-)
Ma egy diósat,mert én ezt szeretem a legjobban :-)
De jönnek majd más verziók is!!
Recept:
  • A muffinnál az a lényeg,hogy külön tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat és külön a nedveseket! Majd összeöntjük,jól elkeverjük és már kanalazzuk is a formákba!
  • Szóval egy tálba öntünk,ennél a receptnél, 250ml sima lisztet,250ml darált diót,125ml cukrot,fél csomag sütőport,egy csipet szódabikarbónát,meg ide kell rakni,ha kell bele valami darabos dolog :-) ami most durvára tört dió volt.Ja,és pici só is kell,na ezt most elfelejtettem,de szerintem nem tragédia :-)
  • Egy másik tálban,ami nálam maga a mérő pohár szokott lenni,teszek 50ml olajat,ebbe beleütök egy tojást,ezt elkeverem és beleteszek 1 kis doboz natúr joghurtot,ezzel is elkeverem és beleöntöm a tálba,amiben a száraz hozzávalók vannak!
  • Jól elkeverem,ez pár pillanat,nem kell percekig kevergetni!
  • Ha esetleg túl sűrű lenne,önthetünk bele pár kanál tejet!
  • 180 fokon 25 percig sütjük!
  • Én csak a kiolajozott formákba szoktam kanalazni a tésztát,papírt nem szeretek használni,mert beleragad a muffin,és így egy csomó kárba vész :-)
  • A formát csak 3/4-ig töltsük,mert a tészta eléggé megdagad!!
  • Ha megsült,a formában szoktam még kicsit hagyni hűlni,majd kiveszem és fejtetőn pihennek míg meghűlnek :-))
  • Mikor kihűltek,jóízűen befaljuk őket :-))

2010. január 21., csütörtök

Mákos nudli


Gyöngyinél láttam pár napja,hogy finom nudlit készített ebédre,és én is kedvet kaptam hozzá,így tegnap nekiláttam!!
Recept:
  1. 80dkg krumplit megfőztem sós vízben és áttörtem,hűlni hagytam.
  2. Belekevertem 25dkg rétes lisztet,1 tojást,pici sót,és összedolgoztam.
  3. Deszkára borítottam,és sima liszttel még kicsit átgyúrtam.
  4. Vékony rudakat sodortam,2-3 cm-es darabokra vagdostam és átsodortam egyenként őket!
  5. Forrásban lévő vízben,amibe pici sót,meg olajat tettem,több adagban kifőztem.
  6. Tálalás előtt cukros mákba forgattam a nudlikat!

2010. január 19., kedd

Virtuális Étlapom

Gyöngyi kért fel egy játék keretében,hogy készítsem el a Virtuális Étlapom!!
Hát jól feladta a leckét :-)
Megpróbálkozok a feladattal,de mivel a blogom még sajna nincs olyan nagyon sok recept,ezért lesz olyan is az étlapon,amihez nem tudok linkelni,de remélem majd egyszer pótolni tudom a recepteket!!

Levesek

Egytálételek

Frissensültek

Tészták

Desszert

Most hírtelen ennyi jutott eszembe!! Gyöngyi remélem megfelel :D
Én pedig Közös konyha(kert) blog szerzőit kérném fel,hogy ha van kedvük,készítsék el ők is Virtuális Étlapjukat!!

2010. január 17., vasárnap

Borsos tokány


Nagyon egyszerű,gyors és finom étel! Legalábbis én szeretem!! :-)
Úgy az igazi,ha sok bors van benne!!
Recept:
Olajon hagymát dinsztelek,majd ráteszem a vékony csíkokra vágott húst,ami nálam most sertés comb volt.
Addig pirítom míg kifehéredik,majd sózom,jó sok borsot szórok rá,majd öntök rá sűrített paradicsomot,ami nálam kihagyhatatlan ennél az ételnél.Valamiért ettől olyan amilyen :D Piros paprikát nem is szórok rá,csak nyomok egy kis piros aranyat,ettől a színe is szép lesz!
Egy kis vizet is öntök rá,majd lefedve addig főzöm míg megpuhul.
Rizzsel vagy mint nálunk most,tésztával tálalhatjuk!

2010. január 15., péntek

Csokis keksz


Nagyon finom,kívül kicsit ropogós,belül vaj puha,az íze pedig vadítóan csokis :D
Már nem tudom honnan a recept,természetesen a netről,de a pontos helyét nem tudom,mert sajna azt nem jegyeztem le :-(
Pár hónapja már egyszer megsütöttem,de akkor a post lemaradt,most pótolom.
Nagyfiamnak nagyon ízlik,és már napok óta nyaggat,hogy süssek :-)
Recept:
  • 12,5dkg vajat megolvasztok,elkeverek benne 12,5dkg cukrot,1 cs. vaníliás cukrot.
  • Hozzáadok 10dkg lisztet,10dkg darált diót,10dkg zabpelyhet,2tk sütőport,2ek cukrozatlan kakaó port és jól összekeverem egy fakanállal.
  • Beleteszek még 2db egész tojást,10dkg reszelt v. apróra vágott valamilyen csokit és ismét jól elkeverem.
  • Kivajazott tepsire kanál segítségével halmokat pakolok,mivel eléggé lágy tészta lesz belőle.
  • 180 fokon sütöm kb. 20 percig.

2010. január 12., kedd

Korhelyleves


Még sosem főztem,sőt még nem is kóstoltam ezt a fajta levest,ezidáig! Valahogy eddig kimaradt a sorból.De nagyon örülök,hogy nemrég Gyöngyinél olvastam róla,és most végre én is elkészítettem :-) Nem csalódtam benne,isteni finom leves!!! :D De hát nem is lehet az az étel rossz,amiben savanyú káposzta van!! Imádom a savanyú káposztát,és mióta Dulminától megtanultam hogyan kell itthon saját készítésű isteni fini savanyú káposztát csinálni,azóta elég sűrűn van a hűtőben belőle :-) Van,hogy este tévénézés közben csak úgy magában a dobozból eszegetem :D
Szóval,mint minden ételt,ezt is sokan sokféle képpen készítik.Kicsit kutakodtam a neten,olvastam sokféle változatot,és ma elkészítettem az enyémet :-)
De szerintem ki fogok próbálni más változatot is belőle!!!
És most következzen a Recept:
1 hagymát apróra vágtam,és most kivételesen kacsa zsíron kezdtem pirítani.Gondoltam ettől még finomabb lesz :D A hagymára vékony csíkokra vágott főtt császár szalonnát tettem és jól lepirítottam.Szinte már annyira,hogy majdnem odakapta :-) Ekkor rádobtam a karikára vágott füstölt kolbászt,és ezt is jól átpirítottam,addig míg kiengedett magából minden ízt és színt! Nyomtam rá piros aranyat,nem is keveset,jól elkevertem,beletettem 3 nagy marok savanyú káposztát! Nem mostam ki,és nem is vágtam össze,mert én elég apróra szoktam szelni mikor készítem. Felöntöttem annyi vízzel,amennyi jól ellepte,lefedtem és hagytam felforrni.Mikor egyett rottyant tettem bele hasábokra vágott sárgarépát,sóztam kicsit,fűszereztem őrölt köménnyel,meg borssal. Addig főztem míg a répa megpuhult!
Én most nem rántottam be,mert ha lehet,kihagyom ezt a műveletet a főzéseim során :-)Csak azt szoktam berántani,amit nagyon muszáj!!
Tálalásnál tettem rá egy kanál tejfölt!
Nekem nagyon ízlett,szóval felkerült a kedvencek listájára :-))

2010. január 10., vasárnap

Spagetti gombával


Tegnap rántott gomba,meg rántott sajt volt az ebédünk!
Maradt egy kis gomba,meg a gomba szárak,így ma összedobtam egy kis gombás spagettit :-)
Recept:
Nagyon egyszerű kis recept!
Kevés olajon hagymát kezdtem pirítani,majd rádobtam az összevágott gombákat,megsóztam,szórtam rá kevés fehér borsot,kevés vegamixet.Kicsit hagytam hogy összeessen a gomba,és ráöntöttem 1dl vizet meg 1dl tejszínt.Rotyogott kicsit és kész is lett!
Ja,és megszórtam apróra vágott petrezselyemmel is :-)
A tésztát kifőztem és megpakoltam a mártással!!!

2010. január 6., szerda

Jégcsap,hó,hideg ...


Ma ismét nagy hóra ébredtünk,úgy,mint karácsony előtt! Végül is tél van! :-)
Így ma is kint voltunk kicsit és kattingattam párat :-)

Főztem is,vagyis próbáltam,darás tésztát,de sajna nem sikerült :-(( ,most se!! Már próbálkoztam vele régebben,akkor se ment,és most se! És nagyon bosszant!! Ma megfogadtam,hogy addig fogok próbálkozni,míg nem sikerül tökéletesre !! Olyan nincs,hogy nem tudom megcsinálni!! :D

2010. január 3., vasárnap

Krémleves csicsókából


Ma gondoltam egyett,kimentem a kertbe és szedtem fel egy kevés csicsókát! Ahhoz képest,hogy süt a nap,elég hideg van :-( majd lefagyott a fülem :-)
Recept:
Kevés olaj és vaj keverékén apróra vágott hagymát pirítottam,majd felöntöttem egy kis vízzel és forraltam is.
A csicsókákat megpucoltam,felszeltem,beletettem a lábasba a hagymára és felöntöttem annyi vízzel,hogy éppen ellepte.Sóztam és megszórtam vegamixel.Ja,és még tettem bele 3 gerezd fokhagymát is felszelve!
Mikor puhára főtt,belemerítettem a botmixert és pürésítettem.
Majd kevertem bele kevés főző tejszínt és szórtam bele apróra vágott friss petrezselymet.Kettőt-hármat kevertem rajta és elzártam!!
Petrezselymes olajon kenyérkockákat pirítottam és ezzel tálaltam a levest!
Isteni finomra sikeredett :-)